![]() |
||
WeblinkBejelentkezésNavigációJelenlévő felhasználókJelenleg 0 felhasználó és 8 vendég van a webhelyen.
|
Mitruczky Szandra
tanító
"Szemeimet a hegyekre vettem, onnan jön az én segítségem, az én segítségem az Úrtól van." 121 Zsoltár 1,2 Múltam, jelenem, jövőm az Ő kezében van. Ezt felismerve, az Isten kegyelméből, minden napomat elsősorban vele, benne és általa próbálom élni, néha túlélni :) Az életem nagy apostola, Csere Gábor így fogalmazta meg ezeknek a táboroknak az értelmét, amiben én is osztozom vele: " Minden gyermektábor lehetőséget ad a gyermeknek, hogy egy kis békére találjon ahol megismerheti magát, társait és felkészülhet az ÉLETRE. Ez a hely pedig éppen ezért egy Béke-sziget." Szeretném ezt a hétköznapok tanításaiba, foglalkozásaiba is átvinni, hogy a gyermekekkel együtt alakítsuk egymást értelmileg, érzelmileg, akaratunkban Isten szárnyai alatt. A főiskolán még négy évig drámapedagógiát is tanultam mélyen tisztelt tanáromtól, Debreczeni Tibortól. Mindezekből el is árultam magam, életemben nagyon sok embernek is hálás vagyok, akik pedagógusi és hittanoktatói személyiségem alakításában nagyon is részt vettek. Pedagógusi hivatásom kezdetén röviden ennyit tudnák elmondani, ami később biztos alakul, formálódik. Örülök azért is, hogy itt lehetek, mert nagyon sok tapasztalt pedagógussal dolgozhatom együtt és tanulhatok tőlük. Életemet mindezeken kívül kitöltik a kedvenc időtöltéseim: utazás, barátokkal lenni, könyvek, kirándulás, úszás. Állandóan változó dolgokról van szó, mert nagyon szeretem a változatosságot és az újdonságot. |
Friss hírek
Programjaink támogatói![]()
Működési és szakmai programjainak megvalósításához 2014-ben támogatásban részesültünk a Nemzeti Együttműködési Alapból. |
| © 2007-2018 Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, honlap: eMeLA | ||