Marton Zsolt

plébános, katolikus hittanár

Budapesten születtem 1966-ban. A Budapest melletti Maglódon (akkor még falu, ma már város) nőttem föl. Itt laktak a szüleim, apai nagyszüleim. Itt jártam általános iskolába.
1980-ban a kecskeméti Piarista Gimnáziumba és Kollégiumba kerültem. Érettségi után képesítés nélküli pedagógus lettem a maglódi, majd ecseri általános iskolában. Közben elvégeztem a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolát. 1988-tól 1992-ig, mint diplomás tanító dolgoztam az ecseri iskolában. A rendszerváltozás első két évében voltam hitoktató Ecseren, és önkormányzati képviselő is, Maglódon. Ez idő alatt világossá lett előttem, hogy nem a politika és a közügyek az én hivatásom, hanem az egyházi szolgálatban van a helyem.
1992-ben kezdtem el nappali tagozatos teológiai tanulmányaimat Veszprémben, mint hittanár jelölt. Veszprémben érett meg a papi hivatásom. Mivel Veszprémben akkor még nem volt szeminárium, a váci püspök Győrbe küldött, majd Budapestre kerültem, a Központi Papnevelő Intézetbe, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hitudományi Karára. Itt szereztem teológus diplomát, 1998-ban.
Első szolgálati helyem Váci Püspökség volt, mint püspöki titkár tevékenykedtem. Mivel vágytam a hivatalból kimenni a hívek közé, a következő évben Nagykátán lettem káplán (plébános helyettes). Egy év után kinevezett Keszthelyi Ferenc püspök atya plébániai kormányzónak Dányba. Valójában ez volt az én “első szerelmem”. Innét kért fel egykori budapesti rektorom, Bíró László püspök atya, hogy legyek a budapesti Központi Szeminárium (ahol én is éltem) prefektusa (tanulmányi és fegyelmi elöljárója). Miután püspököm Beer Miklós elengedett, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott, itt teljesítettem szolgálatot öt évig. 2008 szeptembere óta vagyok alsó- és felsőgödi plébános. Emellett a Váci Esperesi Kerület espresi feladatait is ellátom. Tagja vagyok a Fokoláre Mozgalomnak, és részt veszek az országos Nagymarosi Ifjúsági Találkozó szervezésében. 2011-ben család- és szociális lelkigondozói diplomát szereztem Budapesten, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében.
Minden eddigi szolgálati helyemen szerettem lenni. Itt Gödön is boldog papnak érzem magam. Szeretem a gödieket, különösen a munkatársaimnak tartozom köszönettel. Minden megbízásomat szolgálatnak tekintem. Szeretem Istent, és szeretem az embereket szolgálni.
Az eredeti családomról: édesanyám nyugdíjas ápolónő. Édesapám több mint tíz éve meghalt. Egy öcsém van, akivel nagyon szeretjük egymást. Ő nős, autószerelő, két kisgyermeke van.
Köszönöm Istennek, elődömnek Ország Tibor atyának, és sok kedves embernek, hogy hetedik éve a Búzaszem Iskola családjához tartozhatom.

Istennek legyen dicsőség!

Szerettel és tisztelettel
Marton Zsolt

Friss képek

Programjaink támogatói







„A magyar néphagyományra épülő köznevelési programok szervezési feltételeinek biztosítása” és „A duda oktatást támogató alapfokú oktatás-módszertani tár készítése” szakmai programok megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.


A magyar néphagyományra épülő közművelődési programok szervezési háttere szakmai program megvalósítását 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.




Csoóri Sándor Program




Működési és szakmai programjainak megvalósításához 2014-ben támogatásban részesültünk a Nemzeti Együttműködési Alapból.







© 2007-2018 Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, honlap: eMeLA