Szent Mihály napi vásár

Mindennek megvan az ideje: a régiségben a pásztorok számadásának, a nyájak behajtásának ideje volt Szent Mihály napja, így a búzaszemes gyermekek is ekkor tartanak vásárt az iskolaudvaron. Dudásaink Bese Botond vezetésével fújták a vásár nyitásakor, vonósaink-tekerőseink-furulyásaink Mészáros Erzsike, Dóra Áron és Németh Andris irányításával kísérték a vásári alkudozást. Volt itt minden: ki hajítógépet alkotott, ki vitorláshajót, mások karkötőket, pajzsot, kardot, süteményt, Elekes Andris pedig legújabb repülőmodelljét mutatta be. (Ami egyébként limonádéhirdetést is húzott maga mögött a vásár egy szakaszában.) Gazdag volt a vásár, de még gazdagabb az élmény, amit hazavittünk.

Friss képek

Programjaink támogatói







„A magyar néphagyományra épülő köznevelési programok szervezési feltételeinek biztosítása” és „A duda oktatást támogató alapfokú oktatás-módszertani tár készítése” szakmai programok megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.


A magyar néphagyományra épülő közművelődési programok szervezési háttere szakmai program megvalósítását 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.




Csoóri Sándor Program




Működési és szakmai programjainak megvalósításához 2014-ben támogatásban részesültünk a Nemzeti Együttműködési Alapból.







© 2007-2018 Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, honlap: eMeLA