Szemkeő Judit és Marton Zsolt Arany Búzaszem díjas

A Búzaszem alapításában nyújtott segítségért Arany Búzaszem díjat kapott tőlünk Szilágyiné Szemkeő Judit, aki 2004-ben a Magyar Kolping Szövetség elnökeként mondott igent iskolaalapítási tervünkre. Nélküle nem tudtuk volna megtenni az első lépést. Arany Búzaszem díjjal ismerte el a közösség Marton Zsolt most búcsúzó gödi plébánosnak a Búzaszemért végzett munkáját is. Zsolt atyának a hét éven át tartó, mindennapos, hűséges és bizalommal teli együttműködést köszöntük meg a díjjal. Isten áldja mindkettejük életét!

Friss képek

Programjaink támogatói







„A magyar néphagyományra épülő köznevelési programok szervezési feltételeinek biztosítása” és „A duda oktatást támogató alapfokú oktatás-módszertani tár készítése” szakmai programok megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.


A magyar néphagyományra épülő közművelődési programok szervezési háttere szakmai program megvalósítását 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.




Csoóri Sándor Program




Működési és szakmai programjainak megvalósításához 2014-ben támogatásban részesültünk a Nemzeti Együttműködési Alapból.







© 2007-2018 Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, honlap: eMeLA