Énekel a Búzaszem

A több magyarországi zenekarban is éneklő Gabi vezetésével alakul meg a Búzaszem Népdalkör, amelynek első énekes összejövetele február 5-én, hétfőn 18 órakor lesz a katolikus közösségi házban. Gabi tervei szerint a Kárpát-medence tájegységeit veszik majd sorra a népdaltanulásnál. Gyerekeket egyelőre nem várnak a hétfő esti két órás foglalkozásokra, de a szülőket és nagyszülőket (apákat és nagyapákat is!!!!) igen. Egy-egy alkalom egy személynek ezer forintba kerül. A tervek szerint ősztől a népdaltanulás már a művészeti iskola része lesz, s gyermekek is részt vehetnek rajta, de eleinte külön csoportban.

Február 5-én este hatkor mindenesetre az iskolán kívülről és belülről is várja a jelentkezőket a Búzaszem népdalkör, amely egyébként csak "munkanév", a résztvevők majd kitalálják a végleges elnevezését.

Friss képek

Programjaink támogatói







„A magyar néphagyományra épülő köznevelési programok szervezési feltételeinek biztosítása” és „A duda oktatást támogató alapfokú oktatás-módszertani tár készítése” szakmai programok megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.


A magyar néphagyományra épülő közművelődési programok szervezési háttere szakmai program megvalósítását 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.




Csoóri Sándor Program




Működési és szakmai programjainak megvalósításához 2014-ben támogatásban részesültünk a Nemzeti Együttműködési Alapból.







© 2007-2018 Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, honlap: eMeLA