22 tablet a Búzaszemnek

A minapi KIP oktatás folytatásaként csütörtökön a tanulási módszer elterjedését immár hat esztendeje támogató Vodafone-tól vehettünk át a Búzaszemben 22 tabletet. Emellett hatodik osztályos Kovászainknak a cég munkatársai tartottak rendhagyó órát a mobilkommunikáció múltjáról és jövőjéről.
Országszerte egyébként 25 iskolában összesen 1300 táblagépet oszt ki digitális iskolai programjában a Vodafone, és biztosítja az oktatási célú használathoz szükséges adatforgalmi keretet, valamint a gyermekek és az érintett pedagógusok internetbiztonsági oktatását is. A program megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, illetve szakmai partnerként az Együttható Egyesület is szerepet vállalt.

A Stanford Egyetem által kifejlesztett KIP célja, hogy a tanárok olyan, csoportmunka-szervezésen alapuló oktatási módszert sajátítsanak el, amely nem csupán a tudásszint emelkedését, de a folyamatos sikerélményt is biztosítja a gyermekek számára.

„A Búzaszem Iskola pedagógiai programjának meghatározó eleme, hogy az iskolán belül jól működő közösségek legyenek. A tanulói közösségeket a gyermekek személyiségét figyelembe véve és arra tudatosan építve szervezzük. Ebbe a tudatos építő munkába a maga státuszkezelő-növelő szemléletével nagyon jól beleillik a KIP program, nagyon jól kiegészítve az általunk követett modellt. A Búzaszemben főként a felső tagozatos gyerekek életébe illesztjük be a tabletes oktatást. Úgy látjuk, ez ebben az életkorban szépen kiegészíti majd a Búzaszem egész személyiséget fejlesztő, a kereszténységre, a művészetekre, a néphagyományra és a személyes kapcsolódásokra alapozó, összefoglalóan család iskola módszernek nevezett pedagógiáját. A digitális oktatás elemei egyszerűbbé tesznek pedagógiai, ellenőrzési folyamatokat, s így több idő marad a tanár és a diák személyes kapcsolatára." - mondta a tabletek űátadásakor Horváth Szilárd, a Búzaszem Alapítvány elnöke, az iskola egyik alapítója.

Friss képek

Programjaink támogatói







„A magyar néphagyományra épülő köznevelési programok szervezési feltételeinek biztosítása” és „A duda oktatást támogató alapfokú oktatás-módszertani tár készítése” szakmai programok megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.


A magyar néphagyományra épülő közművelődési programok szervezési háttere szakmai program megvalósítását 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.




Csoóri Sándor Program




Működési és szakmai programjainak megvalósításához 2014-ben támogatásban részesültünk a Nemzeti Együttműködési Alapból.







© 2007-2018 Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, honlap: eMeLA